Hajtogatni egy repülőt papírból. Fölmenni a legmagasabb ház tetejére. Látni az egész várost, hegyet, völgyet és a tengert is. Érezni a hideg szelet és közben figyelni az izzó napot. Látni az apró embereket és a hatalmas terveket. Elhajítani a papírrepülőt. Nézni ahogy száll és közelít a föld felé. Repülését a szél alakítja. Irányítja az útját és segíti a leérkezést, de gátolja a szabad utat. Egy levél mellé érkezik, melyet fölkap a szél és a tengerre dob. A tenger mozgását követi és sodródik befelé. Tehetetlen és irányított. Ki tudja hova tart.
A repülőn ültem és figyeltem az egészet. Értettem mindent és eldobtam egy követ, mely egyenesen csapódott a földnek. Nem befolyásolta semmi, mégse tudtam hova érkezik és hova pattan, mert egy apró véletlenen múlik. Minden.
A távolban egy ház tetején megláttam őt, aki szintén egy repülőt…Hajtogatott és rám mosolygott. Ő is értette az egészet, mégis ráült a gépre. Elhajított szintén egy kis kavicsot, és feszülten várjuk, hova pattogott.
